„Az élet harc, megmondta Schwartz!”

Napjában többször elismétli ezt egy kedves kollégám évek óta, a könyökömön jön ki…

Pedig hogy úgy van! :)

Nem gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmas lesz a visszatérés. Három és fél hónap elég volt, hogy visszarepüljek az időben két és fél évet…

Először is a motiváció. Eddig ugye csak felfelé vitt az út, egyre magasabbra. Most meg azért küzdök, hogy elérjem azt, ahol már jártam. Ez piszkos munka. Hálátlan! :)

A legbiztonságosabb módszert választottam a futáshoz, a klasszikus három edzésből (résztávos pályaedzés, tempófutás, hosszúfutás) egy-egy hetente. Leghasznosabb a résztávos pályaedzés, de ez a legkeményebb. Itt nincs lötyögés, zenehallgatós laza futogatás, kemény meló van. Nehéz rávenni magamat. Inkább mennék haza munka után egyenesen, helyette húzhatom fel a cicaruhát, rá a második réteget… Aztán kocsival dugóban a pályáig. Nem olyan elit, mint az  MAC, ez Angyalföld city. De legalább rekortán. Muszáj nyomni…

 Ahogy elkezdem, egyből érzem az összes izmot a lábaimban térdtől lefelé. Tiltakoznak rendesen! Közben olyan keservesen haladok, hogy az borzasztó. Ma majdnem félbehagytam a bemelegítő 2000m-t! Az edzésonline-ra már be sem merem írni a részidőket… A pulzust meg pláne! :) Aztán valahogy csak lenyomom. Persze ez már jó érzés. Never give up, never surrender.

Nincs kegyelem, nyomni kell tovább, az élet harc…

Még a 4 repülőt is megcsináltam, pedig hogy utálom!! :)

Végre "itthon"! :) 

Mint már korábban írtam, hosszú "távollétem" oka egy vizsgára (második szakvizsga) készülés volt, amin nov. 11-én sikerült megfeszített munkával végre túlesnem. Majdnem emiatt nem indultam idén az Ironman-en! Persze utólag nagy hülyeség lett volna, így viszont a fekete leves őszre maradt, több hónapnyi tanulást kellett néhány hétbe belesűrítenem. A legrosszabb az volt, hogy ilyen gyönyörű ősz régen volt, közben én a négynapos hétvégén is zombiként ülhettem a könyvek fölött...

A vizsga előtti napon, a végső 16 órás menetben már csak a 9 hónapos Aliz baba tartotta bennem a lelket...

Érthető, hogy megörültem amikor Ironsün felhívott, hogy a Nagy Hideg-hegy futást egy héttel elhalasztották nov.12-ére, így a vizsga másnapján nem volt kérdés mi lesz az első program!

Végül szombat reggel kicsit hunyorogva, "imbolygó léptekkel" kiléptem a napfényre és irány a Börzsöny! Nemcsak a mozgás, a levegő, de a bandázás is nagyon hiányzott már! Reggel mérlegeltem egyet: 88kg azaz 5 kg-mal több mint az IM-en! Ez várható volt, mivel a feszültséget kritikátlan zabálással vezettem le, de ez be volt kalkulálva. Ennek örömére gyorsan csináltam magamról néhány egész alakos képet egyrészt elrettentésül, másrészt majd jó lesz before-after képnek! :) 

A rajt az idén a Cseresznyefai parkolóban volt. Pécsi Peti, Tibike, Pumesz, Ironsün, Tepó volt az IM különítmény. Épp összejött a csapat és már indultunk is... 

A pálya könnyebb volt az eddigi útvonalnál. Egyrészt kevesebb volt a szint, másrészt a dózerúton nagyon könnyű volt futni nem úgy, mint bent a terepen, ahol a régi útvonal ment. A távolság viszont csaknem azonos volt. 

Várható módon a formám nagyon gyenge volt. A többiektől egyből leszakadtam, így lassú, de egyenletes tempóval tartva a 168-170/min körüli pulzust 59:38 alatt felértem. 

 Gyönyörű napsütés és rengeteg ember fogadott fent!  

A srácok jóval előttem értek fel, 42-51 perces időkkel.

És a szokásos csapatkép:

Végül kettévált a társaság: Tibike és Pumesz, Pécsi Peti vezetésével belevetették magukat a vadonba. Tepó, Ironsün és jómagam lekocogtunk a dózerúton.

Peti itt éppen nekikészül, hogy menetet vágjon a Nagy Hideg-hegy oldalába, méghozzá szálirányra merőlegesen! :)

Érdekes, hogy a lefelé menet időben mindig soknak tűnik, de közben legalább jót dumáltunk. 

Persze van gyorsabb módja is a hegyről lejövetelnek.

Egy kis Proximity Flying Jokke Sommer-rel: