Egyszer fent, egyszer lent...

2011.07.09. 22:38

Fent :) 

Ma megvolt az utolsó 100 feletti bringa. Sikerült 144 km-en kerek 30-as átlagot menni 131/min átlagpulzus mellett nagyobb megzuhanás nélkül. A pálya a szokásos Szentendrei-szigeti sík terep. Nekem ez nagy dolog, persze minden relatív, más ezt virágszedegetős tempónak hívja! :) 

Az utolsó körben szembe jöttek IM-Schwarczi és Baka (IM-jelölt) urak, vidáman rámköszöntek. Utánuk is mentem, de már kocsival, így is csak Kisorosziban értem utol őket egy kútnál! :)

Lent :(

A csütörtöki futás (21K) után a futómű bemondta az unalmast. Dg.: posterior shin splints, a tibialis posterior izom inának túlterheléses sérülése, plusz térd belső oldalszalag húzódás. Több hónapja érik ez, de nem vettem elég komolyan. Először csak a cipőt és a betétet cseréltem ki, de nem használt. Akkor kellett volna néhány hét futásszünetet tartani, de erre csak akkor vetemedik az ember egy IM felkészülés közepén, ha már lábra sem tud állni. A konkrét okot egyelőre csak gyanítom: a jobb lábfejemet úgy tűnik kissé kifelé fordítom a balhoz képest (annak semmi baja), így azon erősebb a pronáció, ami egyébként is nagyon durva nálam, és fokozott terhelést ró a talpat befelé fordító (supináló) tibialis posterior inára. Az eredmény jelentős belső boka körüli fájdalom terhelésre. A kifelé forduló lábfej miatt terhelődött fokozottan a belső térd oldalszalag is, ami régen sérült volt. Péntek reggel alig tudtam lábra állni. Úszni voltam, ott semmi gond, utána intenzív R.I.C.E, majd elbicegtem venni "térdgépet", és Kinesio tape-et. Ez utóbbi egy napig volt fent, de már leszedtem, mert erre úgy tűnik nem jó. Végül a R.I.C.E használt, mára már a járás megy, de futni nem tudnék. Ítélet: két hétig a futás letiltva, a verseny hetében max. 15-20 perces átmozgatás engedélyezett. Egyébként pedig térdre imához, 30-án este 6 után - a maraton második felében - kiderül bírja e a futómű, vagy jön a gyaloglás. A fagyasztó spray-t már mindenesetre megrendeltem...

A bejegyzés trackback címe:

https://op-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr703053774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.07.10. 00:12:23

Óóó,nem jó hír:(:(:(:(:(:(:(:(
Nagyon remélem,hogy nem lesz gáz.
Jobbulást Csabi!
Szorítok a szép befejezéshez,megérdemled,hogy úgy legyen 30án!

mata68 2011.07.10. 08:36:59

Ez tényleg gáz ! Szerencsére értő kezekben van a lábad :) Remélem, hogy a versenyig rendbe jön, jobbulást kívánok !

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.07.10. 11:02:35

A sok 20-30km-s hét után megeresztettél egy 80km felettit. Ott kezdődött a komoly gond?

Az első ironmant én is így csináltam végig, pár héttel a verseny előtt sérültem le.

Neked is menni fog, végig tudsz menni!

ironsun 2011.07.10. 12:17:31

Pihentesd és menni fog minden a terveknek megfelelően! Matának igaza van, értő kezekben vagy:)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.10. 12:18:47

@PecsiPeter: Köszi, csak azért csináltam, hogy egálba legyünk (a vádliszakadásra gondolok)! :) Így mindkettőnknek lesz egy kis izgalom a végén, hogy vajon kibírja e a fémváz. A fájdalomérzést mindenesetre szoftveresen letiltjuk! :)

@mata68: Köszi, 23 nap pihenés remélem elég lesz, aztán a célvonal után tőlem széteshet, csak addig bírja ki! :)

@kombinat: Igen, jól látod! :) Nem volt más lehetőség, a futásra kevés időm volt, ezt próbáltam kompenzálni. Mindenesetre a fő edzések sikerültek, és úgyis tapering jön. Sokat szerencsére nem veszítek ezzel.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.07.10. 19:10:40

@Ivan Grasso:

Kuttor Csaba szerint ált. ellenjavaltak ezek a kötő eszközök. :)))

Nem tudom hol olvastam tőle ezt, de határozottan emlékszem rá. 8P

3 hét az pont az az idő ami alatt már pont rendbe jön egy ilyen sérülés pihenéssel.

Amúgy elég jó úszó lettél, most pedig még jobb leszel... ;)

oregbaka 2011.07.10. 19:26:52

Hát, tegnap - mikor utánunk jöttél - nem gondoltam volna, hogy ezt fogom olvasni. Minden olyan idillinek tűnt. Jó kedved volt és szép távon kiváló átlagot mentél.

Amit leírtál az alapján azt gondolom, hogy a pihentetés hozhatja a javulást.

Nincs gond. Most ez a feladat. Ezt kell fejben feldolgozni.
Az érdemi részt a felkészülésedben rendben hoztad. Ez a legfontosabb. Erre kell koncentrálni és ebből kell erőt meríteni arra a második húszasra. Kiválóan úszol és a bringa sem gond.

De a legnagyobb fegyvered a gondolkodásod és a mentális erőd!
Vagyis az, hogy Te voltál és vagy a legösszeszedettebb, legszervezettebb az aspiránsok közül.

Itt az idő bevetni a negyedik haderőnemet. Azt a haderőnemet amit eddig elfelejtettél és nem teszteltél!
Ez pedig a Tengerészgyalogság!
Marines!
Mentálisan Ők a legerősebbek és ha gond van mindig Őket vetik be! Mentális erő és leküzdhetetlenség!
Hagyd a fenébe a tengerészetet, a légierőt és a gyalogságot! Ők amúgy is mindig egymással vannak elfoglalva:-)

"Marines are held to the highest standards, ethically and morally.

"Marines are warriors of the highest order, committed to purpose, honor and
each other."

"Marines are uniquely trained, equipped and organized."

Így lesz teljes a Te Operational Ironman-ed!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.10. 19:42:03

@WITCH: Kuttor szerintem arra gondolt, hogy az okot nem szüntetik meg. Van aki felrakja ezeket (vagy fáslit) és ugyanúgy próbál edzeni, pihenés nélkül. Egyébként a "térdgép" már nem kell, csak az első nap tettem fel, megijedtem. :) Az utolsó hetekben kicsit neurotikusabb az ember, a légkondit is kerülöm nehogy bekapjak valamit. Lehet, hogy a végén szájmaszkban jövök haza... :)

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2011.07.10. 19:47:59

... Jobbulást!! Drukkolok hogy ne legyen baj a 30-án.

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.07.10. 19:49:25

PFFÚÚÚ!!!
Én ettől kétségbe esnék, az tuti. Viszont nálad pont nem et érzem. Van B-terved, sőt, talán még C és D is. Meg fogod oldani. Pihenteted, aztán amikor kell használod azokat a futóműveket.
Nagyon drukkolok, hajrá!!!

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.07.10. 19:50:33

@Ivan Grasso: Hol is láttam szájmaszkban vezetni IM aspiránst egy renaultban?...:-)))

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.10. 19:50:39

@oregbaka: Köszönöm a bíztató szavakat! A bringát és az úszást ez nem érinti, amikor találkoztunk akkor már ez megtörtént, a lábas kép előző nap készült. Szerencsére az intenzív kezelés jót tett, most már csak a nap végén érzem a bokámat. Holnaptól indul a meló (eddig szabin voltam), a bokavédőt még felteszem pár órára, de a legtöbbet javulást a futás kihagyásától várom.
Az a vicc az egészben, hogy IM nélkül ez bagatell dolog lenne, mert futás közben is csak 21K után okoz gondot, úgyhogy ezzel a lábbal a népesség 99.9%-a nyugodt lenne. De aki a 474 őrült közé tartozik, az másként látja a világot... :)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.10. 19:53:44

@IronSchwarczi: Köszi, Te többszörösen is át tudod érezni!:) Jó volt látni Téged szombaton a bringa nyergében! :)

@Vasapu:
Igen ilyet én is hallottam...:)

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.07.10. 21:05:40

@Vasapu: nem tudom ki volt az :-))
de idén is megtenném...

@Ivan Grasso: a kineziót magadnak tetted fel?
Ha kell segítség benne, akkor szóljál. Azt minden ilyen gondra lehet alkalmazni, csak megvannak a technikák, hogy mire, hogyan kell felrakni. Szerintem megér még egy kísérletet!
Egyébként meg simán helyrejön ;-)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.10. 21:46:13

@Tepó: Köszönöm, először gondoltam do it yourself, aztán ha nem megy riasztalak! :) Van benne egy brossúra + Youtube. Persze ha nagy gáz lenne tényleg szakemberhez fordulnék! Most már úgy látom ennek a pihenés elég lesz.

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.07.11. 12:25:50

@Ivan Grasso: oké, bízzunk benne.
de még akkor is jobb, ha felrakatod, hogy levegyen a terhelésből. A pihenés csalóka, óvatosan vele ;-)

Tibi(ke) 2011.07.12. 08:33:16

@Ivan Grasso:

Jobbulást Csabi! (Remélem már mostanra sokat javult a sérülés:)) Pihentetéssel nem lehet semmi gond, helyre kell annak jönnie!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.12. 21:12:39

@Tepó: ha nem javul jövő héten kereslek! @Tibi(ke): köszi, reméljük! :)

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.07.27. 11:41:45

@Ivan Grasso:

Na úgy látszik elkaptam tőled a a térd belső in problémát!

Szerencsére annyira talán nem vészes.

Szóval már ketten vagyunk.. hm...

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.27. 13:01:15

@WITCH: ajjaj! egy csomó cuccot kipróbáltam a napokban, meglepően jó a "Kobralgin" nevű kenőcs, kobraméreg kivonat van benne, gyógyszertárban recept nélkül kapható!
Ha gáz lesz a futópályán Myke tud adni Neked fagyasztóspray-t, de inkább ne kelljen! Lehet, hogy ez már csak az izgalom...

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.27. 13:49:47

@WITCH: tegnap a hétfői 5K futás után nagyon sz@ar volt, járáskor is fájt. Ma már jobb. Hat hét pihi kéne neki, akkor lenne OK. Szóval rulett lesz a futás, de végigcsinálom akármi lesz!

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.07.27. 13:55:19

@Ivan Grasso:

Jó tudni hogy nem év vagyok a legrosszabb állapotban. :/ Szerintem ilyen lábbal igen merész dolog volt tegnap futnod.

Az enyémnek is kellene vagy 3 hét szerintem...

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.27. 15:05:32

@WITCH: Előtte már teljesen jónak tűnt, ezért próbáltam meg. Futás közben éreztem kicsit, de nem rosszabbodott. Másnap fájt igazán. Ezért bízom benne, hogy szombatig helyrejön ahogy szokott és egyetlen hosszú menetet ki fog bírni...