Elfújta a szél...

2011.05.08. 11:55

…és az eső. 

Végül heten gyűltünk össze a vasárnap délelőtti üldözéses menetre a Decatlon előtt: Pécsi Peti, Tibi, Öregbaka, Tepó, Dávid, Kombinat (nézőnek, de bringával), és jómagam.  

Otthonról még kellemes hűvösben indultam el, de mire odaértem már szél és egyre erősödő eső tette kérdésessé az indulást. Legalábbis számomra, ugyanis kezdetben a többiek még elszántnak tűntek. Pár perc múlva viszont kiderült, hogy ők is inkább az otthon melegét választanák, de egyelőre senki nem mert Pécsi Peti előtt ilyen kijelentéseket tenni, aki már romboló üzemmódba kapcsolva, vérben forgó szemekkel várta, hogy nekirontson a távnak és meg se álljon a lengyel határig! :)

Végül egy órát vártunk, hátha eláll az eső, de nem változott a helyzet. A ráadásként feltámadt hideg szél és a tejfehér égbolt sem ígért semmi jót, így már Petinek is elment a kedve a több órás önsanyargatástól. Lassan szétoszlottunk, hazáig negyed óra alatt így is sz@rrá áztam–fagytam. 

Az esőnapnak megjelölt következő hétvége többeknek nem jó, ezért majd valamikor júniusban megcsináljuk. Addig egyszer még végigmegyek felderíteni a pályát, erről majd beszámolok.

A bejegyzés trackback címe:

https://op-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr292886925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.08. 12:17:39

Nehogy az jöjjön le a kedves olvasóknak,hogy mindenki miattam fagyoskodott ott 1 órán át :):):),míg végül beláttam,hogy ez ma nem fog menni.Én úgy vettem észre,hogy mindegyikünk be volt sózva és szeretett volna menni,nem kevés ideig reménykedtünk hátha mégis neki tudunk indulni.
Sajnos valóban nagyon gyilok lett az időjárás és mi is szétfagytunk és áztunk hazafelé :(:(:(
Nincs szerencsénk az időjárással már zsinórban másodszor vasárnap...
Viszont nagyon jó volt újra bandázni egy kevéskét és végre meg ismerhettük Öregbaka sporttársat élőben,személyesen is!Yeah! ;)
Szegény Kombinat-ot viszont külön sajnáltam mert Őneki(sem) ez ma bizonyára nem igen hiányzott:(

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.08. 13:14:08

Szerintem ugyanazt éreztük, amit Te, a lelkesedésed és a hozzáállásod pedig nekem személy szerint nagyon bejön! A szöveg csak az ökörködés folytatása akart lenni, persze aki nem volt ott annak tényleg félreérthető… :)
Remélem Tibi is rendben hazaért, Vácig neki lehetett a legdurvább!

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.05.08. 14:36:38

@Ivan Grasso: Tibi már várakozás közben kékre fagyott...

Ha Tepó nem ad kölcsön egy kabátot, akkor nem értem volna haza.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.08. 14:43:29

@Ivan Grasso:
én vettem is a poént!Naná ;)
ez egy nagyon jó fej kis csapat ami kezd össze állni szimpatikus mindegyik arc,örülök,hogy így kezdünk össze spanolódni! ;)
Most már jó lesz ha az időjárás is mellénk áll!
Tibinek valóban kijutott a "jóból".Még szerencse,hogy Ironman-nek készül így nem lett baja.;)

oregbaka 2011.05.08. 20:35:32

Valóban jó társaságot fújt össze a szél:-)
Annak ellenére, hogy mindeni tudta, hogy ez ma nem fog összejönni, kellemes társalgás folyt. Már annak is "üzenet értéke" volt, hogy a "kegyetlen" elemek ellenére is fontosnak tartottuk a közös edzést és kikeróztunk a találka helyre!
Ahogy a képen látható, még az "esőtáncom" sem segített:-)))
Jó volt látni az elszánt arcokat, Így élőben is!
Külön köszönet az ötletgazdáznak!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.09. 12:09:03

@oregbaka: köszi és nagyon örülök, hogy személyesen is találkoztunk! Remélem Vasapuéknál bepótoljuk ami elmaradt, fizikális és szociális téren is! :)

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.05.09. 12:57:29

Előre szólok, hogy a jövő hétvégi programnak nem véletlenül nincs esőnapja. :-)))
Ha farkasokat hord a szél, akkor is megyünk.

Persze ne aggódjatok, jó idő lesz.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.09. 18:24:03

@Ivan Grasso:
Ma lecsavartuk a vasárnap meghiúsult karikát Nosztra és Kóspallag felé.
El kell,hogy mondjam csodaszép környék még kirándulásnak is be illik akár.
Persze izzadtunk keményen mert ma persze dög meleg volt és nap sütés...
A "hegyi" rész nem veszélyes még én is 15-20 körüli tempóval tudtam felfelé szaggatni :):):).az út minősége viszont azon a részen gyilok :(:(:(.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.05.09. 18:25:51

@Vasapu:
Hááát én nem biztos,hogy hidegben vagy esőben is kimegyek edzeni a pályára! :):):)
inkább megvárlak Titeket a tábortűznél :):):)
Kerülöm a felelőtlen és veszélyes dolgokat ha csak lehet! :):):)

Tibi(ke) 2011.05.12. 19:39:37

Urak, nagy élmény volt!
Remélem mihamarabb bepótoljuk az elmaradást! Mostanra felengedtek az átfagyott tagjaim...:)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.05.15. 18:02:01

@Tibi(ke): Miattad komoly lelkiismeretfurdalásom volt, tényleg kegyetlen lehetett Vácig! Én biztos autós segítséget hívtam volna!

@WITCH: ...Te is jössz! :)
süti beállítások módosítása