A hét elején a betegség és a baba hazaköltöztetése miatt még tartott a szünet. Szombaton a görgőzés jól indult, de a tervezett 2:30 helyett 2:05-nél abbahagytam még nem éreztem jól magam. Másnap megkíséreltem egy négy körös szigetfutást, de egy kör után szintén éreztem, hogy még nem gyógyultam meg teljesen. 

A heti adag így 2 óra 35 p lett. Nem baj, előbb utóbb jön a feltámadás! :)

 

 

 

 

 

 

A két órás görgőzés után már többet tudok mondani az új nyeregről

A fenék ennél is ugyanakkora felületen fekszik fel, mint a többi nyeregnél, ezért az altestet érő nyomás ugyanakkora. Tehát ez is ugyanúgy nyom, csak nem ott ahol a hagyományos nyergek. Ennél nincsenek elnyomva a fütyköst ellátó erek, ezért tényleg nincs zsibbadás! Egyelőre könyöklő nélkül próbáltam normál országúti bicajon, tehát nem időfutam pozícióban, de gondolom úgy is hasonlóan működik. 

-----

Indul egy amatőr országúti versenysorozat Erste Tour néven. Az oldalukon még nincs sok részlet az egyes futamokról, mindenesetre jónak látszik. Valami rémlik, hogy ezek a futamok már léteztek eddig is, de most összefogták őket. A "felkészülés" menűpontban van néhány okosság, amit érdemes elolvasni!  

-----

Amíg nem tudok újra teljes intenzitással készülni, legalább megpróbálok súlyt csökkenteni. A legújabb hülyeség, hogy naplózom az összes bevitt kalóriát legalább látni fogom hol szúrom el! :)  Találtam hozzá jó kis nyomtatható naplót:  itt

Mindenkinek jó edzést a következő hétre!  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://op-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr282717588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.03.07. 12:20:41

Jól tetted, hogy nem forszíroztad a menést, ah még nem vagy 100%-os.

Jó lenne már elővenni a lovakat... mikor jön a tavasz? :)

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.03.07. 13:28:06

@myke6969: nyergelnék már én is ;-)
BSZM után indul a mandula ;-)

IG: érdemes kivárni, és nem onnan folytatni az edzést, ahol abbahagytad. Ilyenkor idő kell amíg vissza áll a szervezeted a terheléshez. Vegyél vissza mindenből egy 20-30%-ot, és onnan indulj újra ;-)
Könnyebb lesz, és nem terheled túl magad.

Hajrá!!

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.03.07. 13:31:46

IG: a kajára visszatérve, a legjobb lenne megszerezni a nutricomp nevű progit, ami mindent (mikro-makro nutriensek, stb...) számol oda-vissza. Tehát mind étrend tervezéshez, mind csekkoláshoz nagyon jó.
Ha esetleg megtalálod valahol, akkor szólj :-))

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.03.07. 13:34:49

1: Hol tartasz a súlycsökkentéssel?

2: Ez az ülés engem is érdekel, mivel még legalább egy gyereket csinálnom kéne. :D
Jövőhéten visszahozom a bringámat Gyuláról, utána elkezdődik a tekerés is.

szaszit 2011.03.07. 16:33:20

A nyeregnél fontos a pontos beállítás, pont az ülőgumókon kell ülni akkor jó, persze ezt is meg kell szokni eleinte tiltakozni fog a hátsód ellene de utána jó lesz. Könyöklésnél pedig hatványozottan kijön az előnye hogy hiányzik az orr-része a nyeregnek és ezen is lehet előre hátra csúszkálni mint a hagyományos nyergen. Szerintem vékony betétes nadrággal még lehet hogy kényelmesebb is ha hozzászoktál, legalábbis nekem mostában úgy tűnt (az IM-en és vastagabbal tekertem).

Szabadban jobb lesz majd tekerni is a frisslevegőn most már remélhetőleg jön a jobb idő is:)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.08. 08:35:08

@myke6969: Ma reggel -5 fok volt! Még eltörik a karbonváz ! :)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.08. 08:44:00

@Tepó: valahol azt írták, hogy ilyenkor az elmúlt 3-4 hét átlaga +10% terheléssel javasolt újrakezdeni. hát akkor elég laza hetem lesz... :)

Jó lehet lehet ez a progi, de az árából akár időfutambringát is lehet venni!

Találtam ingyenes programokat, de csak olyanokat amiknek az adatbázisa amerikai márkanevű kajákra van beállítva. Nálunk használhatatlan. A kajanevekkel is hadilábon állok angolul! :)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.08. 08:48:58

@kombinat: csak súlystagnálás van. 85 kg.
A nyerget az ebay-en nézd, rengeteg van jó áron!

Szólj ha itt a bicaj, szervezünk évadnyitó tekerést!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.08. 08:52:46

@szaszit: köszi ez megnyugtató, triatlon ruhában is jó lesz ezek szerint!

ztoto 2011.03.16. 20:44:23

Keménységre amúgy milyen ez a nyereg?
Kezdőnek mernéd ajánlani?

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.16. 23:19:19

@ztoto: átlagos keménységű, olyan mint a többi. Az hogy kezdő e valaki teljesen lényegtelen. Annak ajánlott, akinek el szokott zsibbadni a nemesebb szerve hosszú bringázás után és ez zavarja.
Nekem ez az eddigi 7 nyergemmel folyamatosan probléma volt (3-4 közülük a világ legjobbnak mondott nyergei). Most 2 óra görgőzés után nulla zsibbadás. Tökéletes a vérellátás azon a részen! De mint korábban írtam a feneket - az ülőgumóknál - ugyanúgy nyomja, tehát nem karosszék!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.16. 23:30:57

@ztoto: még egy, hogy a "road" verziónál a legjobb a véráramlás részben a többi modellhez képest több gél miatt, illetve mivel nagyobb a hely elöl a nyereg két "orra" között. Arra jutottam, hogy talán ezt a legérdemesebb venni a mi szintünkön IM-re.

ztoto 2011.03.17. 21:58:35

Köszi. Megerősítettél benne, hogy kiprobáljam. Amúgy én is a Road kivitelt szemeztem ki.

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.03.21. 12:05:04

@Ivan Grasso: Mi történik a második trimeszterben?

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.21. 13:51:23

@myke6969: nemsokára jelentkezem, kicsit elmaradtam, de szerencsére nem az edzéssel! :)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.03.23. 11:44:01

@WITCH: köszi, de eredetileg szaszit kaparta ki a gesztenyét az indexes triatlon topikban! :)

Bkf-er · http://felsooktatasikalandjaim.blog.hu 2011.03.23. 18:48:56

@Ivan Grasso:

Akkor blogger dicséretben részesítjük.

Amúgy az érdem valójában Joe-e, mert Szaszit tőle vette! :)
süti beállítások módosítása