19. hét - összefoglalás

2011.05.15. 17:54

A hét első futásánál még mindig nem voltam 100%-os, de azért lenyomtam.

Az úszás jól ment, kicsit megint javítottam a PB-n. Most 1:19:42 lett 3.8km-en. Az effektivitási index is javult, 44 lett: 

A szombati bringa+futás kombóról már írtam, a vasárnapi 4 kör futás a Szigeten ennek megfelelően nyögvenyelősen indult. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy leállok és hazamegyek pár száz méter után, olyan izomfáradságot éreztem a lábamban. Végül folytattam és máig ismeretlen okokból az első óra után elkezdtem gyorsulni, a végére pedig kevésbé voltam fáradt, mint az elején. Az első kör 6:10-es tempóval ment 134/min átlagpulzussal, a negyedik 5:44-es tempóval 150-es pulzussal. Menet közben a kezdeti szétszórt nyafogós hangulatomból helyrerántott, hogy eszembe jutott Kombinat, aki tegnap két órával korábban kezdte a dupla ironmant, mint ahogy én elindultam bringázni, most is fut és ezt még estig folytatja én meg itt zsuzsiskodom! Ez komolyan motivált, így végül megcsináltam.

Az össz. edzésidő: 10 óra 15 perc.  Végül is elég jó hét volt. 

Jövő héten Fertő-tó Extrém Duatlon Vasapuval! Már alig várom! :) 

  

Riverside - 144km

2011.05.14. 22:54

A szombati hosszú bringa útvonala ez volt: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Odafelé Esztergomig jól ment, mint kiderült volt egy kis hátszél, így az átlag még 30 feletti volt.  

A városban az átjárót keresve kicsit belassultam, a hídon csináltam pár képet.

A szlovák részen már előfordult néhány domb, aztán a 13 km-es szakasz hamar véget ért és már jött is az újabb határátkelés az Ipoly folyó hídján.  

 

 

 

 

Visszafelé közepes pofaszéllel kellett küzdenem, Zebegénytől pedig elkezdtek dudálni az autók, ezzel jelezve, hogy menjek fel a bringaútra.

Mivel inkább egy rossz minőségű járdára hasonlított, inkább maradtam az úton, amíg megláttam egy magamfajta sportársat outival repeszteni a vékony betoncsíkon. Egye fene gondoltam, legyünk szabályosak, úgyhogy felmentem én is. A bringaút csodálatos helyeken kanyargott, montival jó is lett volna, viszont szegény Focus-t igencsak megviselte a gyenge minőségű aszfalt, muszáj volt lassítani akkorákat nyekkent. Szemből számos túrázó csapat jött gyerekekkel, vagy éppen előzni kellett őket, úgyhogy ezen a 15km-en 22.5km/h tempóval szenvedtem. Csak Vácnál tudtam felmenni az országútra. Mindenesetre legközelebb maradnék végig az autók között...

A vége kicsit szenvedős lett, innentől már igazi edzés hangulata lett a dolognak. Közben már a futásra gondoltam. Hazaérve a depó 13 percesre sikerült. Persze versenyen max. feleennyit szánok rá. A futás viszont nagyon lassúra sikerült. A 7.35 km-en 6:38-as tempó gyenge, ennél Nagyatádon is jobbat szeretnék. A átlagpulzus viszont jó volt 143/min. Mostantól a futásra muszáj ráfeküdni! Ha nem megyek le a bringaútra az átlag bicajon 27.2 km/h-ra jött volna ki, ami pont a terv szerinti. A bringaút miatt a valóságban viszont csak 26.6 km/h lett. Össz idő 5:25, a megállások 20 percet tettek ki. Az átlagpulzus 134/min volt, ami szintén jó lesz az IM-re. 

Még két ilyen "adventure" jellegű bringát tervezek, az egyik a "Tour de Fertő" a jövő héten, rá egy hétre pedig a szokásos Szilvásvárad maraton középtávon montival. Utána rövidebb pályákon több körös edzések jönnek, de a távok maradnak hosszúak...

18. hét összefoglalás

2011.05.10. 22:32

A hét az előző pénteken bekapott torokgyulladás jegyében telt. Ez elég nagy lúzerség egy IM felkészülés közben, de most ilyen a lapjárás, ez van. Azért próbáltam valamit alakítani, figyelve, hogy alacsony intenzitáson nyomjam.

Az úszás ilyen állapotban és egy nagy adag töltöttkáposztával a gyomromban meglepően jól ment, egyéni csúcs IM távon (1:21:34). Az Effektivitási Index (Golf Index) 45 lett, az eddigi legjobb.  Ezt a Poolmate óra számolja ki, a kisebb érték a jobb. A sebesség és a csapásszám függvénye. A csapásszám 21-22 volt 25 méteren. Mostanában lábtempót is használok, ettől gyorsultam. 

Szombat reggel ügyelet után a gyerekekkel elindultunk az Újpesti Futó-Bringás Fesztiválon egy kb. 1700 méteres futáson. Nagyon jól ment nekik, egyenletesen végigfutották a végén kemény hajrával! Délután apa szigeti futása jött. A 4 kör vacakul ment, fájt a torkom. Tudom nem kellett volna, de ha most 12 héttel a verseny előtt teljesen le kellene állnom megőrülnék! Közben kipróbáltam az új Asics Gel Kayano 17-est. Semmi különös, olyan mint a 16-os. 

Vasárnap jött az eső és az elmaradt bringás csapatás. Bosszantott, hogy így alakult, bár max. 60%-os formában voltam, nagyot nem tudtam volna alakítani. Aztán a délutáni görgőzés helyett váratlanul be kellett mennem melózni, amiből hétfő este tízre értem haza, éjszaka egy másfél órás alvással :).

 A heti eredmény így:  4 óra

Jövő héten újra megpróbáljuk ! :)

 

süti beállítások módosítása