Key Run – 32 km

2011.07.01. 18:30

Megvolt a gyalogság vizsgája is a bevetés előtt 30 nappal! 

Amikor eldöntöttem, hogy az idén nekivágok az IM-nek, a felkészülésben a stratégiai célok a következők voltak: 

Swim: a technika fejlesztése, gyorsulás 20 perc/1000m alá edzésen. Ez a meglepően kevés edzés ellenére sikerült, hála a Total Immersion rendszernek. A tengerészet tegnap előtt kitűnő minősítéssel levizsgázott.  

Bike: aerob endurance fejlesztése. A cél, hogy a légierő a szárazföldi csapatokat minimális veszteségek mellett leszállítsa a bevetési területre legfeljebb 6 és fél óra alatt.

Azt eleve tudtam, hogy a muscular endurance (erő állóképesség) jelentős fejlesztéséhez nem elég ez az egy szezon, ezért nem törekszem nagyobb sebességre. Az 5:30-as bringás idő majd jövőre…

A légierő vizsgája a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt hetek óta a levegőben lóg, de a hétvégén meg kell lennie!  

Run: Legkeményebb feladat a gyalogságra vár, a nagyatádi aréna igazi vágóhíd! Ezért az ő kiképzésük már 2009-ben elkezdődött, és nyolc hónappal ezelőtt a 42.2-es hadműveletet sikerült 4 órán belül teljesíteni. Erre alapozva és az időbeli lehetőségeket is mérlegelve itt csak a szinten tartást tűztem ki célul.

A vizsga a mai napon volt. A tavalyi 42.2-es hadművelet előtti kulcsedzést kellett reprodukálnom azonos teljesítménnyel. Ez 6 kör volt a Margitszigeten, amire 2010-ben, ahogyan most is pontosan egy hónappal bevetés előtt került sor.

Tavaly ezek az eredmények születtek: idő: 3:07:47, tempo: 5:50, p.avg: 146/min, p.max: 165/min. A mai edzés: 3:07:27, tempo: 5:50, p.avg: 144/min, p.max:166/min. Gyakorlatilag azonos számok. Akkor ugyanúgy megnyomtam az utolsó kört, mint most: 5:39 ill. 5:36-os tempó, a p.max, p.avg pulzusok azonosak voltak. Az időjárás az idén mostoha volt, az első négy körben erős, helyenként viharos szél, eső, 15 fok, tavaly este mentem sötétben, 18 fokban és szélcsendben. A fáradtság a végén nehezen ítélhető meg, talán most egy kicsit jobban vagyok utána. 

A fentiek értelmében kijelenthetem, hogy a gyalogság az idei mostoha bánásmód ellenére (mindössze 691 km) teljesítette a kiképzési célt. Ennek ellenére nem vagyok nyugodt, a hátralévő időben a legnagyobb figyelmet erre a hadosztályra kell fordítanom! 

A továbbiakban a légierő záró feladata a cél, amit ha kegyes lesz az időjárás talán sikerül holnap lebonyolítani a Szentendrei-szigeten. A mai után ez kemény lesz, gyors recovery-t igényel. Nem véletlenül ülök most is talpig kompressziós gatyában, felpolcolt lábakkal…:)

A bejegyzés trackback címe:

https://op-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr353030830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oregbaka 2011.07.01. 20:10:15

Szenzációs post. Szakmailag (from military point of view) tökéletes!
A haderőnemek külön felmérése nagyon fontos. Ez adja meg a katonai képességek alapját!
A D napon ezeknek a haderőnemeknek egymást támogatva kell harcolniuk. Ezt hívják Joint Operation-nek. Vagyis:

Joint Operation Ironman :-) Blog cím módosítás?

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.07.01. 21:20:09

Ismét egy "IG"-s poszt:-))

2 éve erre a napra készülsz és már nagyon kevés idő van hátra. Én pedig örülök, hogy ott lehetek majd és közelről nézhetem:-)

@oregbaka: Vagy ez egy másik blog címe ...

oregbaka 2011.07.01. 22:20:19

@Vasapu: :-))))
Ügyes, nagyon ügyes próbálkozás:-)

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.07.01. 22:25:26

@oregbaka: "Barátaim unszolása ellenére úgy határoztam, hogy megírom ezt a regényemet. (Az életből merítve.)

Barátaim ugyanis arra unszoltak, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, amihez nem értek. Itt azonban tévednek. Olvasottságom magasan az átlagos söpredék fölé helyez, még ha a látszat esetleg ellene szól is állításomnak.

Amikor első művem elhagyta a sajtót, fenyegető levelek tömegével kerestek fel tisztelőim. Gazembernek, baromnak, árulónak és besúgónak neveztek.

De mit várjon az ember manapság tisztelőitől? "

Persze ez itt éppen fordítva van, de mégis mindig ez jut eszembe:-))

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.07.01. 22:26:23

@oregbaka: Uram, ez az Ön blogjának a címe! :)
Mindazonáltal köszönöm az elismerést!

@Vasapu: Van az 3 éve is!
Igen, jó lesz egy arénában küzdve megcsinálni a lehetetlent! :)

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.07.02. 00:06:15

Király bejegyzés!
Jól haladsz az Utadon,bár én utálom ha nekem irják de azért tovább adom Neked is ezt a feszkót;) :
"nem lesz gond Nagyatádon,simán behúzod az IM-et!"
süti beállítások módosítása