Ez a verseny minden képzeletet felülmúl kívülről is, és belülről is! Három nap telt el az ágyú dördülése óta, az izomláztól két napig alig bírtam járni, de ha visszagondolok a szombati napra széles vigyor ül ki az arcomra. 

A verseny reggelén 4:30-ra állítottam az ébresztőt, de Aliz baba már 4:20-kor riadót fújt. Hajnalban sosem csinált még ilyet, úgy látszik érezte, hogy itt ma valami nagy dolog készül. Kinyomtam az ébresztőt így 4:45-kor már fel is keltünk. Reggelire 3 szelet Weetabix almalével, és a szokásos Green Magma bedobálása után készülődés és indulás Gyékényes felé. Timivel ketten mentünk, a három gyerek a két nagyival a szállodában maradt.

Az út első felében a sérült lábamat kenegettem a magammal hozott hatféle kenőccsel, majd 6:23-kor elértük Gyékényest.   

A felkészülés utolsó heteit erősen beárnyékolta a jobb lábam állapota. Nagyon durva lúdtalpam és bokasüllyedésem van, ezért gyerekkorom óta betétet hordok és a cipőkre is nagyon oda kell figyelni. A tavalyi maratoni felkészülés során – köszönhetően a profi edzéstervnek - szerencsére nem volt probléma, ezért az idén már nem törődtem vele annyira hol, mennyit és hogyan futok. Tavasszal már fájogatott kicsit és néha bedagadt a bokám a hosszabb futások után, persze cseréltem cipőt és betétet, de nem használt.  Végül a boka belső oldalán a tibialis posterior nevű izom inának túlerőltetéses sérülése alakult ki (ez fordítja befelé a talpat), ami futás közben is fájdalmat okozott, utána pedig dagadt boka és 2-3 nap erős fájdalom volt az eredmény. Tetézte a bajt, hogy elkezdtem ugyanezt a lábfejemet kicsit kifelé fordítani futás közben, ezért a térdem belső oldala – egy 1995-ös síbalesetben részlegesen elszakadt oldalszalagok miatt – szintén elkezdett fájni. A verseny előtti három hét ezért nagyon rossz hangulatban telt, főleg amikor két 4-5 km-es próbafutáson végig éreztem a fájdalmat, másnap pedig alig bírtam lépni. Ha az lett volna a cél, hogy valahogyan beérjek az Ironman-en limitidőn belül, már két évvel ezelőtt is indulhattam volna, viszont én végig futni szerettem volna a maratont és a mezőny közepe táján beérni. Erről szólt az utóbbi két és fél felkészülése. Erre most ugyanott tartok, mint két és fél évvel ezelőtt, azaz egyáltalán nem lehetek biztos benne, hogy egyáltalán beérek, egy maraton lefutása ezzel a lábbal pedig most illúziónak tűnt!  

Így utólag visszagondolva jó lett volna Gyékényesre kicsit előbb érkezni, mivel innentől elég gyorsan peregtek az események, alig volt időm kiélvezni ezeket a perceket. Gumik felpumpálása, a tartalék kerekek leadása a műszaki kocsinak, találkozás a sporttársakkal, depózás, frissítőtáska átadása Mikinek, beöltözés neoprénbe csak perceknek tűnt, aztán már szóltak is a jól ismert zenék.

Check-in után már csak egy pár tempóra volt időm a vízben, és mikor kijöttem a partra pulzus 120/min volt. Ez magas, máskor rajt előtt 85-90/min szokott lenni, izgultam rendesen! Felmerült, hogy hátrébb kellene állni, nehogy bedaráljanak a rajtnál, de már késő volt. A pap éppen végzett az áldással és kifelé lépkedett a vízből, amikor dördült ágyú és megindult a roham a vízbe!  

A neoprén sokat tompított a pankráción, de azért nem úsztam meg adok-kapok nélkül. Vigyáztam a szemüvegemre és igyekeztem valamilyen szabályos úszásformát felvenni. Végül jónak bizonyult a helyezkedés, mert inkább én előztem, nem úsztak át a fejemen. Az első 3-400 méteren nem volt tájékozódási probléma, elég egyben haladt a mezőny. Aztán egyre többször kellett kinéznem merre is van az első bója. Próbáltam jó lábvizet találni, de sokáig kaotikus volt a helyzet, a sok előző- leszakadó-cikázó ember miatt. Az első bóját 600 m-nél 12 percnél értük el, ami kicsit gyorsabbnak tűnt a tervezettnél, de reméltem ezzel még nem hibáztam nagyot.

Úgy 700 méternél járhattunk, amikor mellém ért egy úszó, akinek szép egyenletes kartempója volt. Na, gondoltam itt az én emberem! Lelassítottam és beálltam mögé. Kiválóan tartotta a tempót, és az iránytartása is jó volt. Az elején azért leellenőriztem párszor, nehogy a nádasba vezessen. Innentől csak a két kalimpáló lábat kellett figyeltem a további 3100 méteren keresztül. Néha már bele is szédültem a látványba, egyébként vigyáztam, hogy ne érjek hozzá (talán kétszer sikerült), és ne szakadjak le tőle.

Az első kört 37 percnél fejeztük be. Ahogy elértük a partot kirohant a vízből, én lihegtem utána. A Garmin 164-es pulzust mutatott. Reméltem, hogy csak a kifutás miatt, mert az úszás nem tűnt ennyire durvának.  A vízben szerencsére sikerült újra megtalálnom, úgyhogy a második kör elég eseménytelen volt. Figyeltem a két lábat előttem, végül 1:16:15-nél szépen partot értünk. A második kör 39 perc lett, mivel teljesen rábíztam magam a „vezetőmre”, ez igazából nem rajtam múlott! :) 

Előre eldöntöttem, hogy nem fogok kifutni a vízből. Mezítláb az én lábammal veszélyes lett volna, és a dombra felfutás a pulzusnak sem tesz jót. A depóban aztán komolyan vettem, hogy „az Ironman-en mindenre van idő” ezért visszanézve videón úgy mozogtam, mint egy lassított felvétel. Legközelebb kicsit tempósabban próbálom csinálni, másrészt négy dolog vett el feleslegesen időt. Először is megittam két ampulla L-Carnitint, amit a bringán is megtehettem volna. Miki levideózta, csak ez a művelet 20 másodperc volt. Utána a karmelegítő felhúzása vett el sok időt. Ez jól jött a bringán, de vizes karra nehezen jött fel. A vízivás is felesleges volt, bár jól esett. Végül a rajt előtt elfelejtettem megnézni merre van a depó kijárata, így pont az ellenkező irányba indultam el, feleslegesen megkerülve egy fél sort. Így lett 7:11 a depóidőm, de nem bosszankodtam, mert a tervezett 1:25 helyett 1:23-nál már a bringán voltam. Miki a kijáratnál bíztatott: „Hajrá doki, hajrá Csaba! Tiéd a világ most!” Ez jól esett, de kicsit féltem, hogy a tervezettnél erősebb úszásnak mi lesz a következménye a bringa elején. 

A várakozásoknak megfelelően a pulzus a bringa első 30-40 percében magasabb volt a tervezettnél, az első 50 km alatt 130/ min alatt kellett volna tartani, helyette most 130-140/min között mozgott. Mivel az úszásom erősebb a bringás teljesítményemnél, most masszívan előztek a sporttársak, de ellenálltam a nagyobb tempó kísértésének. Nagyatádig így összesen 90 hátulról érkező bringát csodálhattam meg!

Csurgó előtt a 10 km-nél Miki előzött kocsival, majd a vasúti átkelőnél megállt és videózott. Innentől már csak Nagyatádon találkoztunk, a mezőny pedig egyre keskenyedő aszfaltcsíkon, végül egy erdészeti úton haladt tovább. Ez kicsit meglepett - főleg az aszfalt minősége (hogy megy ezen Joe ötvennel a P4-essel?) - de a táj szépsége kárpótolt. Az evés 30 percnél kezdődött, első fogásként egy szalámis-uborkás „egy harapásos” szendvics képében. Innentől kezdve 20 percenként lunch time-ot ütött az óra és menetrend szerint nyomtam befelé a harmadolt PowerBar szeleteket 1.5 dl vízzel.

A csodálatos ágneslaki arborétum után elkezdett emelkedni az út, a következő 4 km-en 150 m szintet kellett leküzdeni. A mászás vége felé - 24.5 km-nél - zizegő zenét hallottam a hátam mögül. Vasapu volt az, aki max-ra csavart mp3-mal döngetett felfelé. All in! Jól nézett ki, a fehér szín jobban állt neki, mint a narancssárga! :) 

A mászás végén megérkeztünk az első frissítőig, ahol a vizes kulacsomat cseréltem le egy telire. Végül kifordultunk a főútra, és innentől indulhatott az igazi bringázás. Az útburkolat kiváló volt, enyhén lejtett az út, és úgy tűnt van egy kis hátszelünk is. Az aero kerekekkel élmény volt itt repeszteni. A lejtőkön pihenhettem, miközben úgy közeledtem az előttem haladókhoz, hogy azok folyamatosan tekertek.  Az 51.5 km-nél lévő Böhönyéig szinte végig 30 km/h felett volt a sebesség és a pulzus is szépen visszament 130/min alá. 

A böhönyei frissítő előtt Szaszit ért utol harsányan bíztatva. Kiabáltam neki, hogy Vasapu jóval előrébb van, úgyhogy küzdjön keményen, de már nem hallotta. Ráfordultunk a 68-as útra, ahol Segesden áthaladva 58 km-nél Pécsi Peti ért utol még nagyobb hangerővel bíztatva. Néhány száz métert együtt haladtunk, aztán tovatűnt. Ötvöskónyiból a megbeszéltek szerint felhívtam Mikit, hogy hamarosan érkezem Nagyatádra. Szembe jövet megcsodálhattam az élmezőnyt, akik már a kisköröket rótták az aero bicikliken. 

Nagyatádra a tervezettnél 5 perccel hamarabb értem be, eddig tehát minden rendben volt. A versenyközpontba vezető Kápolna utca végig lejt, óriási élmény volt itt végigszáguldani, a szurkolók sorfala mellett. A fordító és a frissítőzóna igazi Forma 1-es élmény. Fékezés a család mellett, majd Miki elkezdte tölteni az izo-t a kormánykulacsba, közben a gyerekek ujjongtak, felvettem egy vizes kulacsot és már mentem is. A megállás 24 másodperc volt, de megérte!   

Nagyatádról kifelé szembe jött Kombinat. Vártam, hogy hamarosan utolér, de ez végül nem történt meg. Az első kis kör igazi felüdülés volt, mivel Beleg községig csaknem végig lejtett az út. A belegi fordító után visszafelé már kevésbé volt kellemes, az emelkedőt szembeszél tetézte. Ötvöskónyit elhagyva, Segesd előtt 95 km-nél haladt el mellettem Ironsün a gyönyörű Trek időfutam bringával. Ezután sokáig csak pár percre haladt előttem, viszont a harmadik kiskörben rákapcsolt és jelentős előnyt szerzett. 

A 25 fokos hőmérséklet ideális volt a bringázáshoz, de az erős szél néha bezavart. Örültem neki, hogy eddig nem volt különösebb problémám, folyamatosan ettem-ittam, a pulzus rendben volt. A második kiskör közepén pedig követve Joe Friel által javasolt versenystratégiát pontosan az történt, amit a guru megjósolt: „if you have paced properly you will begin to move up the field”: azaz a folyamatos hátracsúszásom a mezőnyben megállt, és elkezdtem visszaelőzni a sporttársakat (ezt a későbbi adatokból tudom, élőben nehéz ezt megállapítani). 

Közben egyre több váltós versenyző került a pályára. Lehetett látni irdatlan sebességgel haladó időfutam menőket és turista tempóban haladó kocabringásokat is. A belegi fordító előtt felfedeztem a „Csak Apa kedvéért” nevű három gyermekes családi váltó anyuka tagját, aki mellékesen volt kolléganőm, így mielőbb gratulálni akartam neki. Meglepett a tempója, csak Segesd után értem utol, pedig egy rozzant sárvédős városi bringával ment! A következő kiskörben pedig a váltó apuka tagja húzott el mellettem űrtempóval. Jó kis csapat, követendő példa! 

A harmadik kiskör előtt újabb megálló és izoital feltöltés következett Nagyatádon. Miki jóslata szerint innentől már nem olyan élvezet a bringázás, és ez így is volt. Egyre nehezebb volt koncentrálni a rendszeres evés-ivásra, a bal csuklóm kezdett bedagadni a könyökléstől, ráadásul az utolsó belegi fordítónál történt egy kis malőr. Addig minden frissítőnél ledobtam a vizes kulacsomat és újat kértem, bármennyi víz is maradt benne. Most kb. háromnegyedig volt a kulacs és meg is fordult a fejemben, hogy felesleges cserélni, de végül az eddigi szisztéma szerint ledobtam. A feladó kissrác viszont elaludt, nem nyújtotta a kulacsot, úgyhogy víz nélkül maradtam. Éppen evésidő volt, amihez kellett volna víz, így csak reménykedtem benne, hogy Segesdig kibírom azt a 25 percet. A PowerBar-t nem is mertem megenni, helyette az utolsó mini szendvicset tömtem be. Végül megkaptam a vizemet, miután ledobtam a levágott tetejű kulacsomat, amiben addig a szendvicsek voltak, hátha komolyan veszik és csere nélkül nem adnak. Egyébként pont egy olyan jellegzetes kulacsot kaptam, amit később a versenyfotókon felismertem egy másik sporttárs szájában lógva. Érdekes belegondolni, hogy ebben az egyébként jól működő rendszerben mire egy kulacs végigutazik a versenypályán, vajon hány bringán fordul meg?! :)

Ötvöskónyiból a megbeszélés szerint felhívtam Timit, hogy kirakhatják a frissítőtáskát a Hotel Fontana elé a futópályára, majd Nagyatádhoz közeledve elkezdtem pakolni. A szemetet a mez zsebéből betettem a váztáskába, helyére a fel nem használt sótabletták kerültek. Telefon a mez alá, Gramin a csuklóra, és előre bevettem egy Advil ultrát a lábam miatt. 

A depóban először egy másik zacskót kaptam, gyorsan kicserélték a sajátomra, majd lerogytam egy szabad helyre a zsúfolt öltözőben. Rengetegen voltak, mivel ez volt a mezőny közepe. Sokan fürödtek, gőzfürdő hangulat volt. Befújtam a lábam Perskindol-lal és benyomtam egy magnéziumot, mivel volt egy kis görcs a belső csípőizmok környékén. A legerősebb kompressziós zoknimat húztam fel, ami sokáig tartott, majd muszáj volt megejtenem a verseny alatti egyetlen toalettet is. Mindezzel együtt szép hosszú depó sikeredett, 11:03. A depót 7:48:43-as versenyidőnél hagytam el, a terv 7:52:00 volt, eddig jó! 

Kifelé nem siettem, mert ahogy lábra álltam egyből beszúrt a bokám! :( 

Erőltetett vigyorral kocogtam ki a depóból, közben benyomtam még egy koffeines gélt egy kis vízzel. Ezek után próbáltam felmérni a helyzetet. Bár minden lépésnél éreztem a fájdalmat a bokámban és a térdemben is, sikerült megtalálni egy olyan óvatos - „teli gatyával csoszogós” – futóstílust, aminél ez elviselhető volt. Na, ez megvan, nézzük a tempót! Meglepő módon, ezzel az ortopéd mozgással éppen a tervezett 6:30 körüli sebességgel haladtam! Ráadásul a pulzus 138-140/min körül mozgott, a tervezett 150/ min helyett. Szerencsére a lábamtól eltekintve semmi bajom nem volt, teljesen jól éreztem magam! 

Haladtam szépen a Hotel Fontana felé, ahol Timi a feleségem és Miki várt a frissítőládánál. Pótoltam a depóban elhasznált magnéziumot és kértem egy 2 dl-es Colát kis kulacsban. Ezzel Miki szaladt utánam papucsban. Közben örömmel konstatáltam, hogy a lábam nem lett rosszabb, a pulzus sem változott, úgyhogy egyelőre elégedetten mentem tovább. Miki ezután a pálya mentén mozgott hol itt, hol ott feltűnve és vízzel locsolt, ha kértem. Timinek a három gyereket és a két nagymamát kellett gardíroznia, ezért félig önkiszolgálóra terveztük a frissítést. Szerencsére a nagy meleget megúsztuk, ezért Mikinek nem sok dolga volt az ásványvizes üveggel, de a jelenléte és a bíztatása minden körben nagyon sokat jelentett! A Versenyközpontban is sok ismerős hangot hallottam, Anita, Tibike, Schwarczi, rájuk mindenképpen emlékszem, klassz volt! 

Közben a hűtőláda ott maradt a Fontana előtt, így abból körönként kivettem, magamnak ami kellett. Egy kulacsöv volt nálam, benne a telefon, két gél, magnézium, és egy 2dl-es kulacs, amiben az éppen aktuális lötty volt. A futáson nem volt fix frissítési terv, érzésre vettem magamhoz, ami kellett. Arra figyeltem, hogy minden körben vigyek be valamennyi kalóriát is. A Vitargo-t már meguntam a bringán, ezért ebből csak 2dl fogyott. Egy alkalommal vettem fel egy Sió – Olympos citromlé mixet, ami nagyon jól jött a sok édes után. A többi esetben Colát ittam. 

A harmadik körben már szépen sütött a nap, ezért átváltottam a „légiós” sapkára, amit a parkban lévő frissítőnél minden elhaladáskor belecsaptam a szivacsokkal teli vizesládába és a csuromvizes sapkát tettem a fejemre (két kör után a segítő személyzet már megszokta és félre is álltak, amikor jöttem). A vizes szivacsokkal sem spóroltam, mindenhol vettem el. A parkban osztogatott vizesüvegekből is locsoltam magam minden körben. A hűtés így rendben volt. Vizet pedig minden állomásnál igyekeztem inni, fél-egy deciket, a gélek után mindenképpen. 

A frissítőládában volt fagyasztó spray és Perskindol is baj esetére. A harmadik körben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha már most elkezdeném fújogatni a lábamat, hátha ezzel eleve megelőzöm az ödémát. A gél, magnézium vagy kulacs felvétele miatt egyébként is megálltam volna a ládánál, ezért innentől kezdve minden körben fújtam a bokámat és a térdemet Perskindol-lal és/vagy fagyasztó spray-vel. Valamit talán használt, mert nem rosszabbodott, csak konstans enyhe fájdalmat éreztem. 

Az egész maraton alatt csak a ládánál álltam meg, de itt gyakorlatilag minden körben, ami összességében 4 perc állásidőt jelentett. Gyalogolni nem kellett. A visszatáplálás is jól ment, néha éreztem enyhe puffadást, de nem kellett WC-re menni. Nem volt hányinger sem, sikerült uralni a helyzetet. 

A negyedik kör táján eszembe jutott a bringa végén zsebembe tömött néhány sótabletta. Persze a kapszulák szétestek, úgyhogy egy kiskanálnyi sóba nyúltam bele. Picit ettem belőle, ami az édes Vitargo-val leöblítve – épp az volt nálam - mennyei volt! Közben szépen teltek a körök, örömmel láttam, hogy a tempó változatlan, 6:45 körüli, a pulzus sem akar elmozdulni a 140-es értékről. Minden jól haladt. 

A pályán nagy élmény volt lepacsizni a bandatagokkal, az üdvözlés hangereje Pécsi Peti esetében már az egészségügyi határértéket súrolta, és bár a parkban néhány rigócsalád a költözés mellett döntött, mi remekül szórakoztunk!  Rajtuk kívül is rengeteg ismerős arcot láttam. Mintha egy nagy család tagjai rónák itt a köröket! Közben Kombinat miatt aggódtam, mert furcsa módon nem ért utol, pedig jobban fut nálam. Hamarosan találkoztam is vele a parkban, elég rosszul volt, de mivel rutinos játékos bíztam benne, hogy megoldja a helyzetet. 

A táv felén túljutva már kezdtem megkönnyebbülni, hogy ilyen jól bírom, de még nem mertem örülni, sok volt még hátra.  Az utolsó négy körben aztán, ahogy az a nagykönyben meg van írva lassan tényleg elkezdődött az Ironman! Innentől nagyon kellett koncentrálni, nem volt szabad szétesni. Jellemző a nehézségekre, hogy a nem túl gyors, de egyenletes tempómmal az utolsó 34 km-en 58 hellyel kerültem előrébb a mezőnyben. A parkban egyre több gyalogló, nyögő, sóhajtozó emberrel találkoztam. 

Végül szinte hihetetlennek tűnt, közeledett az utolsó kör. Ami innen következett, az viszont az eddigi legnagyobb versenyélményem volt. Először is a kör elején láttam, hogy a család felsorakozott a célkapu előtt 50 méterre lévő „diadal-kapunál”. A megbeszéltek szerint itt adják fel nekem a babát és csatlakozik a befutáshoz a  Zita (8) és Ákos (6) is. A kanyarban mutattam nekik, hogy még egy kör! Ekkor megdördült az ég és elkezdett csepegni az eső. Ernyőt nem láttam náluk, ezért aggódtam, mi lesz a kb. 26-27 perces köröm alatt a babával, nehogy elmossa az eső az eltervezett családi befutót. 

Megpróbáltam amennyire lehet növelni a sebességet, közben a combhajlítómon folyamatosan éreztem, hogy görcshatáron van. Az eső szakadt és a beborult ég miatt sötét lett. Utoljára megálltam a ládánál, de most csak a légiós sapkámat cseréltem le a normál futósapkára a befutáshoz. Maradt nálam két magnézium, az egyiket most megittam. 

Lassan elértem a külső fordítót, ahol a visszafelé haladó sávban Pécsi Petit hangját hallottam: -„Csabi!! Meccseljünk!!!” – zengett a lakótelep a szakadó esőben. Mögötte Kombinat haladt úgy 10 méterre: -„Ez az Csabi fogd meg!”- kiabált ő is. Eddig a pontig annyira el voltam foglalva a lábammal, hogy egyáltalán nem érdekelt ki hol tart, nem akartam senkivel rivalizálni, csak szép nyugodtan beérni. Azt hittem Peti jóval előttem van, talán több körrel is, de most kiderült, hogy csak kb. 150 méterre van előttem. Ennek ellenére nem akartam vagánykodni, csak biztonságosan beérni. Még volt hátra 2100 méter, ami alatt bármi megtörténhet. Közben persze próbáltam sietni, de inkább az eső miatt. 

A parkba érve már annyira esett az eső, hogy a napszemüveget fel kellett tennem a fejemre, mert nem láttam semmit (ennek később jelentősége lesz!). Ekkor láttam, hogy Kombinat 50 méterre van előttem, Peti éppen eltűnt a kanyarban kb. 150 méterre. Kombinat-ot a fürdő utáni chipszőnyegnél értem utol. Mondtam neki, hogy nem akarok kockáztatni, Petit úgysem tudom utolérni, éppen görcshatáron vagyok. Mire ő: -„Szerintem mindenképpen próbáld meg! Ha begörcsölsz, maximum besétálsz és 10 perccel rosszabb lesz az időd, már itt vagyunk 1100 méterre a céltól!”  Aztán hozzátette, amit ilyenkor az ember legjobban szeretne hallani (ravasz ez a Kombinat!:) : -„Peti nagyon fél, hogy utoléred, és eléggé meg van rogyva!” Ez akár igaz volt, akár nem, végül többet nyomott a latba, mint a józan ész és úgy döntöttem megpróbálom a lehetetlent: ezzel a lábbal, görcshatáron mozogva az Ironman utolsó 1000 méterén szakadó esőben üldözésbe kezdeni! 

Petit ekkor még nem is láttam, amikor az utolsó magnéziumot a kezemben szorongatva elkezdtem gyorsítani. A Garmin szerint 5:20-ra nőtt a tempó, a pulzus 145-ről 153-ig emelkedett. Kb. 200 métert haladtam így, amikor megláttam Peti hátát, amely rohamosan közeledett. Közben majd szétszakadtam, de végül utolértem! Megkocogtattam a hátát, és miközben döbbenten rám nézett, belecsaptam a kezébe: „Uram, öröm volt Önnel szolgálni! ”, mire ő: „Csabi! Gratulálok!”. Sejtettem, hogy ezzel nincs vége, volt már ilyen helyzet az Ironfertőn is, úgyhogy inkább nem lassítottam, mentem tovább. Peti 5 méterre jött a nyomomban, amikor látványosan betoltam az utolsó magnéziumot és készültem nekirugaszkodni a végső sprintre.

Ekkor egy hangot hallottam hátulról:

-„Vigyázz a szemüveg! Elhagytad a szemüveged!”

-„Hogy az a jóóó…..!!!!”

 Tényleg leesett a napszemüveg a homlokomról, amit direkt nem akartam levenni, de az esőben nem láttam benne! Drága volt, úgyhogy visszarohantam érte vagy 15 métert. Közben Peti haladt tovább, én felvettem a szemüveget és utána. Megint kb. 20 méterre volt előttem. Nekiiramodtam, közben láttam, hogy kicsit lassít, úgyhogy hamarosan megint utolértem. Amikor mellé értem megszólalt:

-„Csak annyit akartam mondani, hogy innentől nekem is all in!”

Erre megindult, mint a meszes. Én utána, de már láttam, hogy közeledik a versenyközpont, talán 300 méterre vagyunk. A sarkában haladtam kb. 3-4 méter távolságban és gondolkoztam mi legyen, miközben mindketten 5:30 körüli sebességgel haladtunk, ami a mi szintünkön az Ironman utolsó méterein több mint gyilkos tempó!  Mivel tudtam tartani a távolságot, arra gondoltam, hogy mindent bedobva egy nagyon durva sprintbefutóval talán meg tudnám előzni, de eszembe jutott, hogy mindenképpen ő ér be előbb, mert nekem még a gyerekeket fel kell szedni a vonal előtt. 

Ekkor már az „S” kanyarnál voltunk, úgyhogy itt kiengedtem, és Peti távolodni kezdett. Levettem a kulacsövet, közben már mondta Peti nevét a szpíker, aki még egyszer hátranézett, majd elérte a zöld szőnyeget és befutott. Nagyot küzdött, max. respect! Közben én is odaértem. Ledobtam a kulacsövet, feladták a kezembe Aliz babát és a zuhogó esőben, reflektorfényben, a versenyóra szerint 12:35:12-kor mindhárom gyermekemmel befutottam! Miki üvöltött, a szpíker üvöltött, a zene üvöltött, a baba csak nézett, közben lentről Zituska hangját hallottam: -„Ügyes voltál Apa!”. Nagyon megható pillanat volt.

Az adrenalin minden fájdalmat elsöpört, csak az örömet és a nagy elégedettséget éreztem! A többiek már bent voltak, gratuláltunk egymásnak, mindenki megkapta, amiért jött! 

A másnapi eredményhirdetés és Ironman avatás fantasztikus volt, a tízszeres Ironman-ek gratulációja pedig örök élmény. Nagyon értik itt Nagyatádon hogyan kell ezt csinálni! Az egész szervezés vérprofi volt, a hangulat és a légkör utánozhatatlan. 

Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok. A befutást 13 órán belül terveztem, ez sikerült. A másik kívánságom a férfi egyéni mezőny több mint 50%-ának megelőzése szintén teljesült, 52.3% volt mögöttem. A versenyen sikerült kihozni mindent, ami bennem volt, technikai dolog nem hátráltatott. A frissítés és a tempóválasztás tökéletes volt. Nagyobb dráma nélkül, szinte könnyen ment a verseny, a végén a csata Petivel és a befutó pedig felejthetetlen élmény lesz!

Az év elején tudtam, hogy csak nagyon alap felkészülésre lesz lehetőségem, a heti átlag 7 óra 45 percnyi edzésidő mellett az én szerény fizikális képességeimmel a mostanit jó eredménynek tartom. Sokat izgultam a logisztikai dolgok és az ismeretlen pálya miatt, a következő alkalommal már sokkal magabiztosabban fogok nekiindulni. Azt is meg kell jegyezni, hogy az időjárás kegyes volt, 35 fokban sok minden másképp alakulhatott volna. Még egyszer köszönöm a sok bíztatást, Mikinek az önzetlen segítségét, Szilvónak a távolból szurkolást, Timinek, amiért elviseli apa „hülyeségét”!

Update: a lábamnak nem lett baja, az első két nap rossz volt, de most három nap után nem rosszabb, mint a verseny előtt. Hat hétig a futás kimarad, ezalatt magától rendbe jön. Utána pedig jobban figyelek rá. 

Adatok: 

Úszás: 1:16:15  (p.max: 164/min) 37:13 + 39:02

T1:       7:11

Bringa: 6:14:14 (p.avg: 134/min, p.max: 157/min, avg.cad: 72/min)

T2:     11:03

Futás:  4:46:29 (p.avg: 139/min, p.max: 155/min)

                    (a két félmaraton: 2:15:54 + 2:30:35)

Össz:   12:35:12

Energiabevitel: 250 kcal/óra a bringán és a futáson is (később leírom részletesen) 

Az Ironmanók:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.08.02. 18:23:53

Orvosi pontossággal nyomtad!
Nagyon szép volt! :)

Válasz erre 

mata68 2011.08.02. 19:04:53

Fú, jó hosszú... este lesz mit olvasni:)

Válasz erre 

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.08.02. 20:44:52

Gratulálok!
Nagyon-nagyon szép eredmény!!!

Válasz erre 

NOR 2011.08.02. 20:59:31

Nagyon szépen, precízen és megfontoltan teljesítetted a célt! Mentális készenlét: 10-ből 10 :)
A befutód - az eső miatt sajnos csak - a sátorból nézve is nagyon megható volt. Szívből gratulálok!

Válasz erre 

mata68 2011.08.02. 21:26:56

Most értem a végére, nagyon élvezetes volt, az LC-vel való versenyt végig vigyorogtam :)

Gratulálok a teljesítéshez és az eredményhez egyaránt. A blogon (és Myke blogján) feltöltött képek alapján igen komoly fizikai átalakuláson mentél keresztül az elmúlt 2-3 év alatt. Az itteni képeken is jó rád nézni (mindenféle mellékzönge nélkül:), igazi triatlonosnak tűnsz.

Remélem, hogy jövőre a rajtnál találkozunk.
Még egyszer gratulálunk !

Válasz erre 

mata68 2011.08.02. 21:29:58

Még annyit, hogy a lábproblémáddal kapcsolatban a közeljövőben a feleségem tolmácsolása mellett írok néhány javaslatot, ha nem gond. ( A csajszi gyógytornász, látott már ilyet :)

Válasz erre 

cole81 2011.08.02. 21:32:50

Gratulálok! Nagyon tetszik a precizitásod! LCvel való "harc" óriási feeling lehetett, még jó h ott volt Kombinat! :)

Válasz erre 

IronSchwarczi · http://schwarczi.blog.hu/ 2011.08.02. 22:04:13

Nagyon szép az eredmény és a beszámoló is. Szívből örülök, hogy a lábprobléma ellenére is sikeresen teljesítetted azt, amiért mentél. Nagyon megérdemelted hogy sikerüljön! Gratulálok!

Válasz erre 

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.08.02. 22:16:57

Gratlálok!!!
Precíz tervezés, pontos végrehajtás.
Nagyon jó volt találkozni a pályán, már azt hittem a végéig elkerüljük egymást.

Szerencse, hogy Kombinat az utolsó körben úszított csak:-)...

Válasz erre 

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.02. 23:04:00

GRATULÁLOK!
NAGYON NAGY VAGY!!!
Amikor első nap megláttalak az aulában alig ismertelek fel!
Durván fogysz!De nem adom fel azt a harcomat sem Veled ;)
Erre a versenyre ahogyan felkészültél és ahogyan végig is csináltad az a precizitás és alapos profizmus az párját ritkítja.
Kettőnk harcát a szememben egyértelműen Te nyerted hisz harmad annyi edzéssel sok meló és családi kötöttségek mellett készültél fel ezt ne feledjük!

Válasz erre 

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2011.08.02. 23:25:31

Már csak a Titánok harcáért érdemes volt Nagyatádra mennem. Hátulról végignéztem az egészet. Megálltam a célegyenesnél is, hogy lássam a harc végét. :D

Gratulálok, nagyon szép, egyenletes teljesítménnyel mentél végig.
Jövőre ugyanitt!

Válasz erre 

szaszit 2011.08.03. 00:28:39

Gratulálok!
Hihetetlen összeszedett és kiegyensúlyozott voltál az egész felkészülés és a verseny során is.
Örülök hogy láthattam ezt a nagyszerű teljesítményt!

Válasz erre 

myke6969 · http://ironmyke.blog.hu/ 2011.08.03. 12:26:25

Ej, de jó beszámoló! Elolvasva szinte minden pillanata átjön egy IM-nek.

Az eredmény pedig egészen kiváló! Ebből is látszik, hogy az okosan végzett/tervezett edzések legalább annyit számítanak, mint az óraszám.

Tiszta szívből gratulálok!

Válasz erre 

tusken 2011.08.03. 21:00:06

Csabi!

Gratulálok a kitartásodhoz és h az utolsó napokban adódott nehézségek ellenére megcsináltad a tervedet és IM lettél. Jó volt a blogodon keresztül végig követni a felkészülésedet ami igen egyedi és élvezetes stílusban volt tálalva, mindíg szívesen néztem be ide egy kis diagram elemzésre:)Jó pihenést és üdv az IM családban!

Válasz erre 

laciii79 2011.08.03. 23:27:39

Gratulálok! Elképesztő az a profizmus, amivel ezt lenyomtad. Csak ámulok és bámulok. Ennyire észnél lenni minden pillanatban, hatalmas mentális erőre vall!
Köszönöm az olvasmányélményt!
További jó egészséget, sok sikert kívánok!

Válasz erre 

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.08.04. 00:35:53

@WITCH: Köszi, és gratula mág egyszer Neked is!

@Tepó: Köszönöm! Gratula Neked is, a fotók alapján a Look of the Race díjat neked szavazom meg, marha jól néztél ki (én nem csak a felirat miatt! :))

@NOR: Köszönöm szépen!

@mata68: köszönöm szépen! Alig várom a személyes találkozást, és remélem még Nagyatád előtt! A tanácsokat előre is köszönöm, ha mail-be megírod az is jó (drdemendi-kukac-gmail.com)

@cole81: Köszi, a vége elképesztően jó volt, ez LC-vel örökre összeköt minket!
Jövőre Te is indulsz ugye?

@IronSchwarczi: Köszönöm szépen! Most már rajtad a sor, kiböjtölted rendesen a jövő évi indulást! Téged láttalak meg először Gyékényesen a "bandából", klassz volt.

@Vasapu: Köszi, Gratula Neked is, bringán nagyon kemény voltál! Ha jól láttam a fotókon nem is fehérben voltál, hanem piros felsőben?

@PecsiPeter: Köszi Peti! Nagyon nagy élmény volt a vége, az biztos! Viszont tartok tőle utoljára tudtalak megfogni! :) A Te átalakulásodhoz képest az enyém csak kozmetika, a fejlődésed üteme ebben a sportban pedig hihetetlen, jóval gyorsabb, mint az enyém. Rendeteg van még benned!

@kombinat: Köszönöm szépen! Egy nagy adag tejsavat és egy óriási élményt köszönhetek Neked! Gratula a kitartásodért, nagyon higgadtan kezelted a helyzetet. Ha nem ismerem az igazi futótempódat kívülről nem jövök rá, hogy valami nem oké. Egy ilyenből néha többet profitál később az ember, mint egy PB-ből.

@szaszit: Köszönöm, gratulálok Neked is, a bringás tempód lehengerlő volt és a futáson is hoztad a formát! Szép javulás tavalyhoz képest!

@myke6969: Köszönöm szépen! Az utolsó két és fél évben rengeteget kaptam Tőled, ennek alapvető szerepe volt ebben a teljesítményben! Továbbra is maradsz példakép! (a család el volt ájulva Tőled!:)

@tusken: Köszönöm szépen! Gratulálok Neked is az elképesztő teljesítményhez! 10:15-tel már az elit sportolók ajtaján kopogtatsz! A edzésnaplód továbbra is etalon lesz számomra!

@laciii79: Köszönöm szépen! Most már Te is sokat láttál, egyszer meg el kell jönnöd és megpróbálnod Neked is!

Válasz erre 

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.08.04. 09:31:32

@Ivan Grasso:
aranyosak a gyerekek!
ma felfedeztem egy apró változást a nevem mellett,fenn a blog linkjeid közt...
még mindig nem hiszem el...

Válasz erre 

DSipi 2011.08.04. 11:19:28

Gratula IG!

A bloggodat követve már a verseny előtt tudni lehetett, hogy talán neked lesz a legkiszámíthatatlanabb a maraton. Bevallom ilyen szép egyenletes futásra nem számítottam tőled, azt hittem a lábad lesz hogy pihenésre késztet. De te sem sétáltál bele és nagyot küzdve egy nagyon jó időt mentél. Én csak azokat az első bálozókat ismerem jobban akik ott voltak fertőn (Baka,LC,IG,Tibi,én), de nem gondoltam volna, hogy mindannyian 12és fél óra vagy azon belül érünk be, főleg magamat beleértve. Rengeteget fejlődtünk az utolsó 2 hónap alatt, büszke vagyok, hogy az idei újonc csapat tagja lehetek! Tibit is ide sorolom, hisz biztos vagyok benne, hogy neki könnyedén menne ez az idő. Jó pihenést és jó egészséget a további precíz edzésekhez.
Üdv

Válasz erre 

shepherdpeti 2011.08.04. 23:59:06

és persze gratulálok én is ehhez a nagyszerű teljesítéshez a három gyerek, két nagyival azért megütött, sosem gondoltam volna, hogy ennyire szar a helyzet, persze és mint kiderül,:) az életet élni kell.

Válasz erre 

ironsun 2011.08.06. 10:51:43

Szuper felkészülés, szuper verseny, szuper beszámoló. Nagyon precízen ment minden, a pályán is látszott rajtad a felkészültség. Figyeltelek ám! Az az érzésem, hogy bármit (!) meg tudsz csinálni, mert minden célhoz a tervkészítés, -betartás és a változókra való gyors reagálás a fontos, ez nálad pedig elsőosztályú Doktor Úr! Gratulálok!

Válasz erre 

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.08.07. 20:28:48

@DSipi: Köszönöm szépen, a futástól tényleg féltem, de megúsztam! :)
Gratulálok Neked is, többször láttalak a pályán többnyire hátulról :), nem véletlen, hogy előttem ültél az eredményhírdetésen! (A Wilier-es mezt megismertem az IronFertőről)

Válasz erre 

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.08.07. 20:35:10

@shepherdpeti: :))) Köszi szépen!:)

@ironsun: Köszönöm Neked is! Az érdemem csupán annyi, hogy nem mertem korábban elindulni, pedig már 2008 őszén eldöntöttem, hogy megcsinálom! :) Ennyi idő alatt könnyű alaposan felkészülni. A többség a bandából rövidebb felkészülés alatt jobb eredményt ért el, ezt se felejtsük el!
Gratulálok Neked is, az 1 óra 50 perc fejlődés tavalyhoz képest hihetetlen jó! Remélem lesz beszámoló is!

Válasz erre 

oregbaka 2011.08.09. 19:54:01

Csodálatos beszámoló!!!
Örömet okoz újra és újra olvasni!
Az all in-es rész pedig hihetetlenül izgalmas.
Megyek egy magnéziummal és egy sörrel persze!
Alig várom, hogy találkozzon újra a csapat!

Válasz erre 

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.08.16. 18:08:38

@oregbaka: Köszönöm szépen! A Te beszámolód is készül remélem, nagyon várom! :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: