13

2011.01.24. 21:43

Ez az időterv Nagyatádon.

Az úszásnak 1 óra 30 percbe bele kell férnie. Eddig medencében mindig sikerült ennél jobbat menni. A legjobb időm 1:23 körül volt.

A bringa a fekete ló az idén. A terv 6 és fél óra (27.7 km/h átlag). Ehhez nagyon sokat kell még dolgozni, de nem lehetetlen.

A tavalyi 3:57-es maraton felbátorított, ezért a futásra egy merész 4 és fél órát számoltam.

Eddig 12:30, a depózásokra 15 perc, a nem várt eseményekre szintén 15 perc tartalék idő marad. Ha ez sikerül nagyon elégedett leszek!

 A 13 óra akkor reális, ha a kiírt edzések legalább 85-90%-át megcsinálom, és a súlyom a verseny napján hetessel fog kezdődni (most 85kg vagyok, a maratonon ez 83 volt). Persze akkor sem fogok sírva hazamenni, ha kicsúszom a tervezett időből, de azért nagyon jó lenne!

 Régebben többször emlegettem a „vaku nélküli célfotót” is, mint elérendő célt. Tavaly 13 óránál már javában vakuztak, de szervezők és a sors szeszélye folytán az idén ez mégis lehetségessé válhat. Két héttel előrehozták a versenyt tavalyhoz képest, nap így 21 perccel később nyugszik le!!! J

 

A bejegyzés trackback címe:

https://op-ironman.blog.hu/api/trackback/id/tr342611087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.01.25. 01:51:39

En szurkolok Neked,hogy a terved megvalosuljon!
Hajra!
A 13 ora szerintem mar nagyon jo ido.

ironsun 2011.01.25. 07:23:41

Hogy klasszikusokat idézzek:
You Can Do It!

mata68 2011.01.25. 07:53:08

Szép terv, remélem sikerül !

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.01.25. 09:57:46

Jó terv. Cél a mezőny első 1/3-a!
A sűlyoddal nem kell foglalkoznod, júniustól hetente ugrálnak majd le rólad a kilók.
A bringa szerintem fog gyorsabban is menni, repít majd a Focus, meglátod:-).
A futásra a 4:30 reálisnak tűnik, ha betartod azokat a tanácsokat, amiket pl. én sem tartottam be eléggé, hogy gyakorolni az evést, gyakorolni az evést! Szerintem ez majdnem a legfontosabb dolog, mert vagy Te mész vagy a hasad:-).
Jó lesz együtt küzdeni, várom már.
A +21 perc...DDD

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.01.25. 19:45:19

@PecsiPeter: @ironsun: @mata68: Klassz lesz Veletek együtt a pályán lenni!

@Vasapu: Az 1/3 tavaly 12:12 alatt volt ahhoz még nőnöm kell...
"...gyakorolni az evést": évek óta ezt csinálom, meg is van az eredménye! :)
Tényleg jó buli lesz, de következő fél év legalább annyira...

Vasapu · http://vasapu.blogspot.com/ 2011.01.26. 10:19:20

@Ivan Grasso: Asszem tavaly 420 induló volt, akkor pedig az az első 1/3 utolsó tagja a 140.
A 140.idő oedig 12:21 volt.
Ismerem is az illetőt :-))

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.01.26. 13:02:43

@Vasapu: Lehet, én csak a beérkezett férfiak listáját néztem.
Arra a narancssárga trikósra én is emlékszem! :))

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2011.01.26. 13:26:51

@Ivan Grasso:

"Régebben többször emlegettem a „vaku nélküli célfotót” is, mint elérendő célt. Tavaly 13 óránál már javában vakuztak, de szervezők és a sors szeszélye folytán az idén ez mégis lehetségessé válhat. Két héttel előrehozták a versenyt tavalyhoz képest, nap így 21 perccel később nyugszik le!!!"

Nem semmi.

Majd megpróbálom tartani az iramot veled.

Szerintem IM-n őrült sokat számít a tapasztalat is - úgy vettem észre.

Egy 2., 3., IM-et még akkor is gyorsabban lehet megcsinálni, ha pont ugyanannyit edzett az ember mint az előző években.

Okosan kell, ez a szép benne!

Tepó · http://tepo.blog.hu 2011.01.26. 13:55:45

Hajrá IG!
A verseny során biztos hogy sok bíztató szóval fog ellátni a sok ismerős aki ott lesz, és ez szinte repíteni fog a célba!
Kívánom, hogy sok felejthetetlen élményben legyen részed, és elérd a célodat (vagy annál még jobbat, mert képes vagy rá!!)!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.01.26. 23:18:46

@WITCH: A tapasztalat biztosan segít, ezt majd 2012-ben remélem meg tudom erősíteni! :) Nagyon jó, hogy végül tudsz jönni és behúzod a harmadikat is!

@Tepó: Előre is köszönöm. Nagyon örülök, hogy része lehetek ennek!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.01.29. 16:59:24

@PecsiPeter: Így könnyebben megy a felkelés 4:30-kor! :))
süti beállítások módosítása