TOURIST TROPHY

2011.05.01. 20:54

Avagy fullspeed őrület a Duna parton!

Ironman jelöltek, finisherek és egyéb elvetemültek részére! 

Május 8. (Vasárnap)  

Találkozó Dunakeszin a Decatlon előtt reggel 7:30-kor! 

Miután összegyűltünk a társaság két csapatra oszlik (ki-ki belátása szerint sorolja be magát):

7:45-kor a „Nyúl” csapat elindul (velem együtt).

Ezzel a csapattal azok menjenek, akik szerény 27-30 km/h körül mennek tartósan síkon. 

8:00-kor az „Üldöző” csapat utánuk ered. (Akik 30 km/h felett mennek) 

A zúzás útvonala ez lenne: 

http://www.gmap-pedometer.com/?r=4472775

A cél egyszerű:

Maxon végigveretni a Dunaparton, majd bevetjük magunkat a Börzsönybe és egy rövid, de szívós mászás után lezúgunk a célba! 

A Nyuszik célja természetesen az előny megtartása, az Üldözőknek pedig a szökevények bedarálása!  

Táv: kb 71.2 km , szint: kb. 330 m  

Szintrajz: 

 

 

 

 

 


 

 

Egészen véletlenül ez a Gyékényes-Nagyatád szakasszal nagyjából egybevág (ott az elején van a mászás). :) 

Részletesebb térkép a hegyi szakaszhoz: itt (úgy tudom ez az út outival is jól járható)

A célban bevárjuk egymást, majd szalonnasütés, bográcsgulyás rövid frissítés után egy csapatban visszagurulunk (olyan negyvennel :) a Decathlon-ig. 

http://www.gmap-pedometer.com/?r=4472803 

Táv: kb. 33.8 km, szint: kb. 70 m  

Ez pedig nagyjából a nagyatádi kis körnek felel meg! 

Össz táv így:  105 km 

Max. délre végeznénk, így még mindenki időben hazaér pacalt enni…:) 

Esőnap: a következő hétvége! 

 A srácok a Man szigeten 210 km/h átlagot nyomnak, a magam részéről elégedett leszek egy harmincassal a mászást is belevéve!  :)

17. hét - összefoglalás

2011.05.01. 18:05

A héten sikerült egyéni csúcsot úszni 3800 méteren 25-ös medencében: 1:21:58. Energiatakarékos módban ment, úgyhogy akár a Tóban is sikerülhet majd. 

Csütörtök este felszereltem a könyöklőt, 2x30 percet tekertem így. A szögek stimmelnek (könyöknél derékszög, a hát vízszintes), de kemény lesz így feküdni az biztos! 

Szombaton ki is próbáltam élesben. A kis körön mentem háztól-házig 100 km-t. Sajnos reggelre nagyon megfájdult a torkom (hideg tejtől volt úgy sejtem), úgyhogy óvatosban tekertem 140/min fölé nem akartam engedni a pulzust. Lefeléken őrült jó volt ebben a pózban száguldozni, hosszú egyenesekben is sokat számított, 25 km/h alatt viszont nem láttam előnyét az aero póznak. Így is az eddigi legjobb időt mentem ezen a körön. 

Vasárnap reggel várakozásoknak megfelelően a torokfájás mellett a fejem-hátam is fájt, úgyhogy bár nagy volt a kísértés, hogy végigvonszoljam magam a Szigeten négyszer, de inkább a nyugalom mellett döntöttem. Nagy pech, sajnáltam az elmaradt hosszú futást.

  Egy szolid 7 órás hét sikeredett így: 

 

 

16. hét - összefoglalás

2011.04.26. 00:14

 A hét első pár napja edzés szempontjából édes semmittevéssel telt.

Úszni nem tudtam elmenni, futást pár napig szüneteltetni akartam az előző heti bokafájdalom miatt. Bringázást ami hétköznap nekem a görgőt jelenti, a hét első felében esténként már csak nagyon későn tudtam volna elkezdeni. Végül pénteken már nagyon abszurdnak tűnt a helyzet, ezért nyomtam egy két órás görgőt annak ellenére, hogy este 10 után tudtam elkezdeni.  

Szombaton csak délután tudtam sportolni, viszont előtte jól kitoltam magammal. Az uszoda előtt kicsit túlzásba vittem anyukám mákos kiflijének tesztelését, de hát nem tudtam ellenállni ennek: 

A vízbe úgy mentem be, hogy legszívesebben pár hossz után kijöttem volna lefeküdni a parton. Egy hordónak éreztem magam, amiből két kar áll ki és csapkod. Borzasztó volt, de végül nem történt semmi olyasmi, ami miatt az ÁNTSZ vízcserét rendelt volna el a medencében! :)

Fél óra után kicsit megkönnyebbültem. Végül meglepő módon 1:25 alatt sikerült a 3800 métert legyűrni. Közben kipróbáltam az ARENA cseppet is, ami szuper volt. 

Az úszás után szaladtam át a Szigetre, ahol három laza kör volt a kiírt adag. Az átállás 40 perc volt. Függőleges helyzetben visszajött a puffadásérzés, továbbra is sz@rul éreztem magam, de azért nagy nehezen végigkocogtam a 16 km-t. Szerencsére közben találkoztam Kombinat-tal, és párjával Anitával, akik igazi Ironfamily-hez méltóan a babakocsival jöttek futni a Szigetre - így volt egy kis alibi a megállásra! :)

Vasárnap végignyomtuk a Nógrádi-kört  a srácokkal, így végül ezen a héten is összejött 9 és fél óra edzés. 

 

Nógrádi Gyors :)

2011.04.25. 23:23

Vasárnap reggel Kombinat-tal elindultunk az egy héttel korábban felfedezett edzőkörre: 

Fóton csatlakozott hozzánk Pécsi Peti (a.k.a Lelketlen Cyborg) cimborájával Tibivel. Rövid ismerkedés (és ökörködés :) után, nekivágtunk a csomádi emelkedőnek. Az útvonal tetszett mindenkinek, Veresegyház után több helyen egymás mellett tudtunk menni olyan kis forgalom volt. A többiek időfutam bringája egyébként sem tette volna lehetővé, hogy szorosan egymás szélárnyékában haladjunk, és pedig aki normál outival voltam gyakran leszakadtam a srácoktól. Így mindenki keményen dolgozott, senki nem utazott szélárnyékban. 

Kombinat különösebb erőfeszítés nélkül külsőtányér-kónuszon poroszkált mellettünk, időnként követhetetlenül megindult, csak Tibi bírta vele a lépést főleg a felfeléken. Pécsi Petinek pedig folyamatos szerénykedése ellenére már most aláírok egy 6 órás bringásidőt Nagyatádon! A magam részéről én maradok a 6 és fél óránál! :)) 

Néhány életkép a túráról:

 

A végén Peti és Tibi letértek Vác felé, mi pedig Kombinat-tal próbáltuk megúszni a zuhit, ezért nyomtuk ahogy bírtuk Pest irányába. 

Klassz túra volt, a magam részéről nem bánom a megállókat, egyrészt jó volt ökörködni, másrészt én így is jól elfáradtam! :) 

(113km, 975m szint, v.avg: 25 km/h - netto, p.avg: 137/min) 

 

Arena antifog drop

2011.04.25. 22:45

Leteszteltem Witch által ajánlott párásodás elleni cseppet. 

Tökéletesen működött!

A pontos használatát még ki kell tapasztalnom. Először csak egy-egy cseppet tettem az üveg belső oldalára és ujjal szétkenve megszárítottam. Aztán úgy gondoltam ez nem lesz jó, mert belenyúltam, így belecseppentettem 5-5 cseppet és így szárítottam meg. Az uszodában konstatáltam, hogy ez sok lehetett, mert homályos a lencse, vastagon áll benne a beleszáradt lé. Kitöröltem törölközővel, így viszont elkenve teljesen tejfehér lett! :) Végül kimostam a vízben, kicsöpögtettem belőle a vizet és így vettem fel. 

A jó megoldás valahol 3 csepp körül lehet, ami teljesen beteríti a lencséket, azaz nem kell ujjal segíteni, viszont nem vastag rétegben szárad meg. 

A próba viszont még a fenti szerencsétlenkedés után is fantasztikus eredményt hozott! A 90 perces úszás végén is tökéletesen átlátszó maradt a szemüveg, ami hihetetlen! 

Ráadásul most tényleg szinte ingyen van! Itt vettem 499 Ft-ért, úgy látszik nem kell senkinek ezért leárazták! :) 

Egy üveg cucc durván 100 alkalomra elég, úgyhogy nem érdemes felvásárolni az egész készletet! (3-3 cseppel számolva lencsénként, ha minden úszás előtt lekezeljük a szemüveget, de állítólag egy kezelés tovább tart).

Szóval ARENA antifog drop: 

 

 

15. hét - összefoglalás

2011.04.25. 22:20

 Kicsit megkésve, de beszámolok erről is. 

A hét eleje szokás szerint edzés szempontjából nehéz ügy, a legtöbb munkám ekkor van, de legalább kipihentem a hétvégi megpróbáltatásokat. 

Úszás tekintetében eldöntöttem, ha csak egyszer tudok a héten menni, akkor a 3.8 km-t igyekszem lenyomni. Ez pénteken sikerült meglepően könnyen 25m-es medencében. 

Szombaton kicsit kibővítettem a bringás körömet. Az új kör 13 km-rel hosszabb, de 250m-rel több szintet tartalmaz. (Térképet ld. a következő hétnél). Nagy része kis forgalmú utakon, jó minőségű aszfalton megy, amit néhol azért tarkít egy-két tankcsapdákkal tarkított szakasz, de azért elmegy. Egyedül elég nyugdíjas tempó sikeredett, de a táv (113 km) és a szint (975m) miatt ez is jól elfárasztott.  

A hosszú bringát igyekszem egy rövid futással zárni. A "depó" 15 perc körül szokott lenni, mivel a bringát biztonságba kell helyeznem az időjárásnak megfelelő futóruhát pedig ilyenkor szoktam keresgélni. 

Vasárnap a Szigeten nyomtam négy kört, nyugis 6 perces kilikkel mentem, de legalább a pulzus viszonylag lent maradt, az átlag 142/min lett. Az óvatos menetnek más oka is volt, már az elején éreztem, hogy a jobb bokámmal nem stimmel valami. A futás után otthon még rosszabb lett, be is dagadt. Ilyen még soha nem történt. A fájdalom olyan jellegű volt, mint amikor a régi cipőkkel szenvedtem az erősen pronáló lábammal. Valószínűleg a cipőm kezdte elveszíteni a csillapítását, meg is néztem, kb. 900km van benne. Nem így kellett volna észrevennem, ciki! :) Rendeltem újat, amíg megjön nem is merek hosszút futni. 

Summa: 9 óra 20 perc

 

14. hét - összefoglalás

2011.04.10. 20:45

 A héten próbáltam a minőséget előtérbe helyezni a mennyiséggel szemben. Jó kis dolgok történtek, ezzel a héttel elégedett vagyok. 

A keddi úszásnál kiderült, hogy a Life1 uszodája csak 22.5 méteres, most tették ki a táblát. Szívás, de legalább nincs unatkozás, lehet matekozgatni fejben hol is tart az ember! 

Nem is volt hozzá kedvem, ezért az órámra hagyatkoztam. A Poolmate számolgatta helyettem a hosszakat, én pedig néha ránéztem hol tartok. Ezzel egy régi mumust igyekeztem leküzdeni. Az egyik félelmem nyílt vízen, hogy nem tudom hol is tartok, mennyi van hátra és milyen gyorsan úszom. Ezt Gyékényesen sem fogom tudni, de legalább szoktattam magam az érzéshez. Egyben kipróbáltam, hogy ultra takarékos üzemmódban mennyi a 3800m. Lényeg, hogy 1:40 alatt a legrosszabb esetben is beérek… 

Csütörtökön Tepó lemért a Conconi-teszten. Az értékelést rá bízom, érdekes volt!

Utána futottunk egyet a szokásos edzőkörén. Szentendre-Leányfalu retúr a Duna parton (14.3 km). Gyönyörű ez a hely, meg is jegyeztem, hogy mekkora mázlisták vagyunk, hogy ilyen helyen mozoghatunk. Jót dumáltunk közben. A sok érdekesség mellett kiderült, hogy tudok beszélni 160-as pulzusnál…J

Szombat reggel ügyeletből jövet a szokásos 4 Szigetkör volt a feladat. Két órán belül terveztem, sikerült is 150/min átlagpulzus mellett, viszonylag könnyen. Pontosan egy évvel ezelőtt ugyanitt, ugyanilyen pulzussal, hasonló időben 23 másodperccel voltam lassabb ezer méterenként. Ennyi az éves fejlődés. 

Hazaérkezésem után még beöltözve a gyerekekkel lepróbáltuk a másnapi Vivicittát. A tempó belövése volt a cél. Egyrészt fogalmuk sem volt mennyi lehet a 600 méter, ezért volt bennük némi para, másrészt a gyerekek csak egyféle sebességgel tudnak futni, pontosabban „szaladni”. Ez a sebesség igen tempós, meg is indultunk 4:30-as „ezrekkel”, de persze 60-80 méter után megállnak sétálni. Hosszabb távon váltogatják a futást a sétával. Ezt próbáltam átalakítani náluk szép egyenletes sebességre, több-kevesebb sikerrel. 

Vasárnap reggel 7-kor indultam a 4 órás bringázásra. Szeles változékony idő volt, nehéz volt jól öltözni. Fázott a térdem, nem volt kellemes. A menet jól sikerült, bár nem voltam sokkal gyorsabb, mint tavaly ősszel, kevésbé fáradtam el. Az Adamo nyereg nagyon sokat számított!  

Ahogy hazaértem egyből rohantunk a Vivicittára. Nehéz volt parkolni, majdnem lekéstük a családi futást. A csipet csapat jól teljesített, a cél az volt, hogy egyenletes tempóban megállás nélkül fussanak 600 métert. Ez sikerült. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Bár nem úgy néz ki, a képen mindenki fut!:) 

Ezután jött az klasszikus Vivicitta. A rajt két órával a bringa vége utánra esett. Éreztem még a fáradtságot, de azért sikerült egyenletesen haladni. A limitáló faktor az izomfáradság volt, ezért az átlagpulzus nem lett túl magas, 160-ra jött ki. Végül a tavalyi 5:10 helyett 5:06-os ezrekkel sikerült végigcsinálni a versenyt, ami erős szélben zajlott.

Ez és az előző napi 21K megerősített abban, hogy tavaly óta sikerült a futásban is előrébb lépni.  

Heti össz: 10 és fél óra

Jövő héten folyt.köv...

13. hét - összefoglalás

2011.04.09. 23:24

Bár a dobogókői bringázás volt a hét fénypontja, és akár egy szuper hét is kerekedhetett volna a végére, de végül mégis csak egy újabb „koca” héttel gazdagodtam. Vasárnapra egy órás úszás után két óra futás volt a terv, viszont még maradt egy fontos adminisztratív feladatom hétfőre, fejvesztés terhe mellett. Tekintettel ez utóbbira úgy gondoltam először letudom, utána kezdődhet az edzés. Erősen alábecsültem a feladatot, ami a tervezett 1-2 óra helyett kb. 8-9 óra volt (még hétfő reggel is korábban keltem miatta) úgyhogy ugrott a program. Viszont még szerencse, hogy ezzel kezdtem…

 Össz. idő: 5 óra 


 

 

 

 

 

 

 

Az elmúlt hetekben kiderült, hogy a heti edzésidő tartós növelése 12 óra környékére nem igazán megy. Ne erőltessük…

Új terv indul. A hét főedzése a hosszú bringa lesz, ez csak természeti, vagy egyéb katasztrófa esetén maradhat el. Ha véletlenül mégis elmarad, helyette durva, hosszú futás kötelező!  A többi edzésnél az intenzitás fokozódik. Munka egyenlő Erő szorozva Út. Ha ez utóbbi csökken, de növeljük az erőt (az intenzitást), a meló mégiscsak el lesz végezve! 

Vasárnap Vivicitta. A táv most nem a klasszikus 12 km, hanem 11.2 km az építkezések miatt - mondja a BSI.

De mire lehet használni egy ilyen ortopéd távot?

Personal best futásra például, amit életünk végéig tartani fogunk, mert ilyen távon még egyszer nem lesz futóverseny az biztos! J

Végül azért mégiscsak meglesz az a 12 km (kis híján), mert beneveztem a 600 méteres távra is! A jelenlegi eredmények szerint itt négy perc körül fogok célba érni, ha minden jól megy! J Részletek később… 

süti beállítások módosítása